Izgulós típus vagy? Így legyél túl a lámpalázon!

Lámpalázunk rengeteg szituációban lehet. Egy nagyon tipikus, és számunkra is többszörösen ismert helyzet az állásinterjún megjelenő drukk. Az emberek többsége nem úgy született, hogy bármelyik percben kifogástalan előadóvá tudjon átlényegülni, s ahhoz sem lehet mindig hangulatunk, hogy a figyelem középpontjában legyünk. Az egyáltalán nem szégyen, ha te sem így működsz, sőt, még a kifejezetten szerepléshez szokott és azt élvező embereknek is sokszor meg kell küzdeniük a kiállás és beszélés okozta stresszel. Milyen ügyes fogásokkal lehet kordában tartani az izgalmat és hogyan fordíthatod előnyödre a stresszes lelkiállapotod, lámpalázad? Néhány tippet ajánlunk figyelmedbe.

  1. Oxigén

Ha például naponta nyolc órán át ülsz a munkahelyeden egy zárt helyiségben, az agyad kevés oxigénhez jut. Ha pedig az agyba kevés oxigén áramlik, könnyedén problémád akadhat például a koncentrálással. Jót tesznek ilyenkor a légzőgyakorlatok, amelyek ellazítanak és megnyugtatnak, de hosszú távon a leginkább a mozgás fog rendkívül ellenállóvá tenni, amelyet végezz lehetőleg friss levegőn. Bármilyen sport, rendszeres mozgás hozzájárul a lelki egyensúlyodhoz, legyen szó úszásról, futásról, jógáról, vagy csak szimpla tempós sétáról. (Utóbbi igazi jolly joker, amellyel több legyet üthetsz egy csapásra.)

  1. Felkészülés

Ha biztosra akarsz menni, s ezzel is csökkenteni az izgalmakat, akkor mindenképp készülj fel alaposan az interjúd előtt! Kérdezd meg a recruitert, akivel kapcsolatban állsz, hogy pontosan mire számíthatsz! Olvass utána a cégnek, böngészd át honlapját és közösségi média csatornáit! Ha már tudod, hogy mindent megtettél a siker érdekében, sokkal kevesebb okod lesz valójában aggódni. Tipikus interjúkérdéseket is kereshetsz, melyekre akár előre készülhetsz pár frappáns válasszal. Ne felejtsd el, hogy a fő célod nem a lámpaláz legyőzése, hanem az eredményes interjú! Ha ezt a pozitív végkimenetelt erősíted magadban, a figyelmed inkább a sikerre fókuszálhat.

  1. Nonverbális kommunikáció

Figyeld meg a tested reakcióit, s hogy milyen benyomást keltesz a beszélgetőpartneredben. Sokan például nem tudnak mit kezdeni a kezükkel, amikor idegesek és mások előtt kell beszélniük. Akár lazán hátra is teheted a kezeidet – ha nem kell gesztikulálnod velük –, de kerüld az ideges kényszermozdulatokat! Ha tudod magadról, hogy nyugtalan vagy ilyen téren, akkor inkább fogj végig egy tárgyat a kezedben, de ne ’ficánkolj’ az interjúztató előtt! Fontos az is, hogy ne kerüld a szemkontaktust a veled szemben ülővel, mert ezzel bizonytalan, hiteltelen ember képét festheted magadról. Ne próbálj erőltetetten jó benyomást kelteni! Egy barátságos mosoly mindig segít, s a kevesebb néha több. Az őszinteség gyorsan felismerhető és általában díjazott tulajdonság, mely kiegyensúlyozott személyiségről tanúskodik.

  1. Tesztkör

Végezz egy próbainterjút! Kérd meg a recruitered, hogy legyen segítségedre ebben, vagy akár egy ismerősödnek is elmondhatod, mit tervezel magadról megosztani. A VirtualSpeech is jól jöhet: ez egy teljesen ingyenesen hozzáférhető alkalmazás, melynek köszönhetően akár otthon is elvégezhető a terápiás beszédgyakorlat. Csak annyi a dolga az embernek, hogy letölti az appot, beszerez hozzá egy Google Cardboardot vagy egy VR szemüveget, és máris mehet a gyakorlás. A felhasználó egy teljesen bejárható 3D-s előadói teremben találja magát, érdeklődő tekintetű virtuális hallgatósággal, akik már tűkön ülve várják, mit fogunk nekik előadni. A résztvevő feltöltheti akár a PowerPoint prezentációját is, amit aztán bemutathat közönségének. (Ez feladatprezentációs interjú esetén kiemelten hasznos.)

  1. Beszéd közbeni feszültséglevezetés

Ha mindent bevetettél, de mégis eluralkodni látszik a feszültség, tégy egy személyes kitérőt! Esetleg egy-egy kisebb kérdéssel is indíthatsz, ki hogy érzi magát? Ezekre, ha nem is konkrét választ vársz, egy-egy mosoly vagy gesztus formájában visszajelzést kaphatsz, ami bátorítóan hat majd további mondandódra.
Az emberek többsége nem tud hosszan koncentrálni szünet nélkül, ezért, ha hosszabban kell magadról beszélni, időről-időre illessz be néhány rövid történetet! Az élethű példákkal sokkal inkább éberen lehet tartani a figyelmet és könnyebben emlékeznek majd rád utólag is.

  1. Worst case scenario

Mi történhet veled a legrosszabb esetben? A kudarckerülés azzal is megszüntethető, ha egyszerűen megbarátkozol a lehetséges negatív következményekkel. Például, ha az interjún izgulsz és valaki észreveszi azt, mi a legrosszabb, ami történhet veled? Valószínűleg leginkább csak annyi, hogy érzékelni fogják: számodra fontos ez a lehetőség. Ha ettől függetlenül el tudod mondani a mondanivalód, tudsz értelmesen válaszolni és a készségeid is megvannak az állás betöltéséhez, nem ez lesz a döntő érv.

  1. Ne akarj tökéletes lenni!

A tökéletes nagyon unalmas. A profi előadók, szónokok sem hiba nélkül beszélnek. Egy-egy baki emberibbé teheti az előadót, megmutathatja azt a készségét, hogy képes a hibákat is kezelni, ez pedig nagyon fontos. Ha hibáztál, elfelejtettél valamit, légy őszinte a többiekkel. Ezáltal még szimpatikusabb lehetsz nekik.

Kapcsolódó bejegyzések

Állás keresése

Regisztráljon ma